Átgondolva ~ Harmadik
rész
Valamivel később hangos
dörömbölésre ébredt. Normál esetben halálra rémült volna, de jól tudta, hogy ki
akar hozzá ilyen elszántan bejutni. Nagyon ráérősen fordult az oldalára, hogy
megkeresse a mobilját, hogy megnézze az időt. Alig múlt hajnali fél három, nem
sokat aludhatott. Nagyot sóhajtott, mikor észrevette az új üzenetet, de
szerencsére csak Nialltől jött.
– Nadi, engedj be! – kiabált a fiú az ajtó
túloldaláról és megállás nélkül verte az ajtót, de a lánynak még mindig nem sok
kedve volt, hogy kimásszon az ágyból. Még hagyta, hogy tíz percig zajongjon,
majd utána is csak ráérősen kelt ki az ágyból, majd az ajtóhoz lépett, hogy
kinyissa azt.
– Mit szeretnél? – nézett fel rá teljesen nyugodtan,
mégis megvetően, miközben az ajtófélfának dőlt.
– Mit keresnek kint a cuccaim? Miért nem nyitottad ki
az ajtót eddig? – kiabált még mindig felháborodva, de már a képébe mászva
tette.
– Legalább nem részegen jöttél haza, köszönöm –
forgatta a szemeit, és visszaindult a szobába, de Harry elkapta a karját és
visszafordította.
– Mi bajod van? Miért nem válaszolsz a kérdéseimre? –
szorította meg a csuklóját, mire a lány nemes egyszerűséggel felképelte, az meg
egyből elengedte.
– Ne merészelj még egyszer ilyet tenni! – hátrált a
lány, fájó kezét dörzsölgetve. – Amúgy meg tudod, hányadika van?
– Hogy jön ez ide? Amúgy meg
tizenhetedike, pontosabban hajnali akárhány óra – pillantott a fali órára –
három lesz lassan. – válaszolta magabiztosan, a lány pedig egy megvető
mosollyal nyugtázta.
– Az tegnap volt. Ahogy az
évfordulónk is – mondta halkan, míg a srác homloka ráncba szaladt. – Harry,
megszervezted az évfordulós vacsinkat, virágot küldettél nekem és szerelmes
levelet, de voltál olyan tuskó, hogy valami énekesnőcskével lógtál, ahelyett
hogy velem lettél volna. Igazán gratulálok!
– Sajnálom – nyögte ki. – Én…
Tényleg sajnálom, egy nappal totál el vagyok csúszva. Azt hittem ma lesz, a
mobilomat meg nem is figyeltem, csak akkor tűnt fel, hogy sokszor kerestél,
mikor már indultam, de késő volt már, így nem akartalak felhívni. Gondoltam már
megoldottad, a gondodat, és rég alszol…
– Azt azért elmondanád, hogy
mivel töltötted a mai napot? Niallel beszéltem ma este, és azt mondta, nem
dolgoztatok ma, vagyis de. Egyedül te, mert jelentkeztél a dalírásra.
– A főnök szerint nem teszek
eleget a bandáért, ezért el kellett vállalnom. Én se örültem annyira, de muszáj
volt valakinek jelentkeznie – próbált érvelni, de Nadi csöppet sem értett vele
egyet.
– A főnök? És muszáj? Harry jelen
pillanatban, ha mondhatom így, te vagy a frontember. Nem fognak kitenni a
bandából csak azért, mert nem vállalsz el valami baromságot. Értem én, hogy ez
a munkád, de akkor is! Mikor belekezdtünk a kapcsolatba még azt mondtad nem fog
a munka kettőnk rovására menni.
– Baba, ez csak egy vacsora volt.
Hétvégén elviszlek Thaiföldre és kikapcsolódunk kicsit. Sokkal jobb lesz, mint
az este lett volna – próbálta kimenteni magát valami széppel.
– Hétvégén díjátadón lesz
jelenésünk. Vagyis neked biztos, én ezek után nem szívesen megyek.
– Kiment a fejemből – sóhajtott
fel, és elővette a telefonját, amiben nézelődött kicsit. – És a hónap vége?
Akkor szabad vagyok, elutazhatunk akkor.
– Ahogy ismerlek, nem csak két
napra akarsz kiruccanni, de ne feledd, hogy nekem hét közben munka van –
válaszolt csöppet sem jókedvűen.
– Egyáltalán miért dolgozol?
Azzal a kevés pénzzel semmire se megyünk, viszont bőven eléldegélünk az én
fizetésemből.
– Tessék? – lépett hozzá közelebb
Nadi, a feje forrt már a dühtől, és igen csak közel állt ahhoz, hogy újra felképelje
a fiút. – Mégis mikor tett téged a munkád ennyire nagyképűvé? Korábban mindig
azt mondtad, hogy téged nem érdekel a pénz, és azzal indokoltad, hogy mi egy
lakatlan szigeten is könnyedén kihúznánk, hisz nincsenek nagy igényeid, ahogy
nekem sincsenek. Tudod, én nem azért járok veled, mert szükségem van arra, hogy
ismerjen a fél világ, és nem is a milliárdjaid érdekelnek, amivel el tudsz
engem tartani. Sose a pénzed miatt voltam veled, nem érdekelt a vagyonod,
egyszer se kérdeztem mennyi a fizetésed, és nem azért mert bunkó vagyok, és nem
érdekelnek a dolgaid, hanem mert nem a bevételed érdekel. Nem kértem sose, hogy
hülyeségekre pazarold miattam a pénzed, nem volt rá szükségem. Nem kértem drága
luxus villát, én bőven beérem ezzel a lakással. Nem kértem több ezer fontos
ruhákat, nagyon szeretem azokat, amiket csináltatok, amiket Sophia tervez
direkt nekem, vagy amit itt-ott veszünk, ha külföldön meglátogatlak. Nem
kértem, hogy gyémántokkal lepj meg, nekem sokkal többet jelent egy kis ezüst
ékszer, aminek van valami jelentése is. Sose kértem, hogy szabadidődben a világ
másik végére vigyél, hogy fogyjon a pénzed, én bőven beértem azzal is, ha a
munkád végett ide-oda elhívsz, hogy akkor is kettesben lehessünk kicsit. Szerinted,
ha a pénzed miatt lennék veled, akkor végiggürizném a napi nyolc órát? Téged
szeretlek, vagyis azt, aki voltál – kiabált már a végénél könnyes szemekkel,
amiktől csak homályosan látta a fiút.
– Nad, nyugodj meg – nyúlt a lány
felé, de az elütötte a kezét.
– Nem, Harry. Elkezdtem, és most
már végig is mondom, nem fogsz megállítani. Én abba a mosolygós fiúba szerettem
bele, aki tizennyolc évesen kilopott apám házából, hogy a Temze partján
nézhessük a csillaghullást. Imádtam a hozzáállásodat, és hogy milyen kitartó
voltál. Amikor hajnalban hazaértünk apám még mindig ébren várt minket a
nappaliban, és nem engedte, hogy csak úgy hazamenj, hanem végig kellett
hallgatnod a reggelig tartó előadását a biztonságos szexről, a tini
terhességről, pedig akkor még csak barátok voltunk. Akkor se tudtunk sokat
együtt lenni az X-factor és a fellépések miatt, de megoldottuk és szerintem nem
ment a kapcsolatunk rovására se a te énekes karriered, se az én tanulmányaim.
Ha messze is voltunk egymástól, mindig megoldottuk, hogy beszéljünk, hisz ott
volt a mobil, a közösségi oldalak, a különböző idióta programok… De aztán
minden megváltozott. Meg se tudom mondani, mikor kaptam utoljára hétfői sms-t,
és ezer éve nem vittél éjjeli randira, pedig a Where We Are Tour-on, és az
előtt folyamatosan szerveztél ilyesmi romantikus találkákat. Ha tudnád mennyire
örültem volna már annak, ha időben hazaérsz és ünnepelünk. Tudom, hogy azért
vitettél az Álomvilágba, mert az a mi helyünk, de beértem volna, ha pezsgőzünk
egyet kettesben az erkélyen, vagy bent a szobában.
– Sajnálom, hogy csalódnod
kellett, de nincs már erre időm. Nem tudok a Föld másik feléről hazaugorni egy
estére, hogy igyunk valamit, vagy, hogy együnk pár falatot.
– Miért nincs? Régebben annyiszor
hazaszaladtál, ha épp volt egy szabadnapod. Koncert után este felültél a
repülőre, másnap délelőtt már itt is voltál Londonban, és volt egy egész napunk
egymásra, mielőtt vissza kellett volna indulnod. A többi fiúnak is van ideje
hazajönni, Liam magával repteti Sophiát, ha épp nincsenek vizsgái, Zaynék pedig
annyiszor találkoztak az elmúlt hetekben, hogy már az egész kicseszett esküvőt
leszervezték! Erre mi van velünk? Ha hétvégén utánad megyek, te akkor is csak
dolgozol, és csak esténként látlak egy kicsit, egyébként végig csak Niallel vagyok,
aki másról se beszél, mint az aktuális csajról, aki tetszik neki, a fociról és
a golfról. Az együtt alváson kívül semmit se csináltunk az elmúlt három
hónapban. És mond, hol van a régi 1D? Akkor még egyenrangúak voltatok, most
pedig te, mint frontember tevékenykedsz magad mögé utasítva ezzel a többieket.
Szabadidőtökben meg alig vagytok együtt, Louis minden egyes estét Calvin
társaságában tölt egy tetszőleges bárban, ahol mindketten a sárga földig isszák
magukat, és alkalmanként három–négy csaj szájában is képes megfordulni egymás
után. Zayn, ha épp nem Perrievel van, akkor egyfolytában Jawaddal szórakozik.
Nem is tudom mikor láttalak titeket a munkán kívül utoljára együtt. Értem én,
hogy gyűlölitek Louis-val a folytonos Larryzést, hisz egyikőtök se meleg, de
már nem csak a fanok előtt kerülitek egymást. Baráti körben is szartok egymás
fejére, egyáltalán a hónapban beszéltél már vele? Feltűnt, hogy mennyire
megviseli őt a szakítás?
– Ha ennyi a gondod a bandával,
akkor miért csak nekem hisztizel? Gondolom a többieket nem untattad ilyenekkel.
– Niallnek mindig hangoztatom, ha
feltűnik, hogy keveset van a többiekkel, és látom, hogy próbál nem csak a
Devine srácokkal lenni. Liam rengeteg időt tölt Zaynnel, hisz ő lesz az esküvői
tanú, és most, hogy Louis-ék szakítottak sokszor mennek együtt bulizni. Zayn és
Perrie, valamint Liam és Sophia kapcsolata pedig nem csak úgy van, mint a
miénk. Pár hónap, és lesz egy esküvő, Liam pedig eljegyzésen és gyereken
gondolkozik. Aztán vagyunk mi, járunk már négy éve, de nem haladunk semerre.
Nem tudom mikor voltunk utoljára úgy együtt, kettesben, hogy minden rendben
lett volna. Nem beszélgetünk, ha mégis, akkor se haladunk semerre se. Mondd,
van értelme ezt tovább erőltetni?
– Nad, én nem akarok szakítani!
De ugyanakkor… egyszerűen túl megterhelő ez nekem. Szeretnék veled lenni, de
fontos a karrierem, és nem tudok kettészakadni, hogy mindenkinek megfeleljek. A
vezetőség akarja, hogy elvállaljam a sok baromságot, hogy a fanoknak jó legyen.
– A főnökeid idióták! Csak azt
akarják, hogy pletykák szülessenek rólad, hogy az egész média rólad szóljon.
Ennyi erővel tégy eleget a nekik, szakítsunk. Akkor minden magazin a nagy Harry
Styles életével lesz tele, és egyből összejöhetsz majd azzal a bombázóval, aki
tegnap olyan jól lefoglalt.
– Tényleg szakítani akarsz? És
azt hiszed, hogy ha megcsaltalak volna, vagy ha a csajjal akarnék lenni, akkor
most is itt lennék, és veled vitáznék? Legyen már egy kis eszed! – emelte fel a
hangját.
– Egy szóval se mondtam, hogy
megcsaltál. De vele voltál a mi napunkon, nem pedig velem, és ez szerintem
jelent valamit.
Ez volt az a pillanat, ahol Nadi
már nagyon ideges volt, és képes lett volna hozzávágni valamit, de csak
elindult a konyhába, közben pedig mondta a magáét.
– Hát persze, hogy jelent! A kedd
munkanap, tegnap pedig kedd volt, és ilyenkor egyesek dolgoznak is, nem csak
henyélnek egész nap.
– Nem vagyok híres, és nem
figyeli több millió tini a munkásságom, de azért nem csak meresztem egész álló
nap a hátsóm. Én is dolgoztam ma, reggel nyolctól délután ötig – állt meg a
hűtő előtt, és kivett belőle a tortát, amit csak Harry kedvéért csinált. –
Tudod, miután hazaértem az irodából, még voltam olyan barom, hogy elmentem
boltba friss szamócáért, és csináltam egy tortát, csak miattad, csak neked,
méghozzá a kedvencedet. Igaz, hogy a fizetésem nem elég arra, hogy drága
ingóságokat, vagy épp ingatlanokat vegyünk, de arra bőven elég, hogy különböző
luxuscikkek nélkül eléldegéljünk.
– Nem is az a lényeg, hogy mennyi
a kereset, hanem hogy mennyien függnek tőlem, vagyis tőlünk. Nem csak a
srácokkal cseszek ki, ha nem csinálom azt, amit kell, hanem a többi emberrel
is, akik nekünk köszönhetően kapják a fizetésüket. Tudod hányak fizetése függ
tőlünk? Bárhova megyünk, velünk van az öt testőr, egy-két sofőr, aztán a
sminkes, a stylist és a fodrász. És attól függően, hogy épp mi a napi program
ott vannak a stábtagok, hangmérnökök, fotósok, riporterek.
– És ők mind fontosabbak nálam –
suttogta a lány csalódottan, majd visszaindult a szobába. – De hagyjuk abba,
mert csak még rosszabb lesz minden, és nincs sok értelme annak, hogy reggelig
csak veszekedjünk. Zuhanyozz le, és aludj. – hagyta rá a fiúra a dolgot.
– Legyen, de holnap ezt még
befejezzük!
– Talán.
***
Nadi
azon a hajnalon már egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, órákon át
gondolkozott. Agya egyfolytában csak kettejük kapcsolatán járt, számba véve közös
múltjukat, az elmúlt pár hónapot, mikor minden megromlott. A veszekedés minden
perce újra és újra lefolyt szeme előtt, majd a lehetséges jövőjükön kezdett
töprengeni. A lehetséges jövőt, amiben nem sok jót látott. Hisz mire vágyik
minden nő? Egy munkára, amit szeret csinálni, ám ami mellett van ideje. Idő a
férfire, akit szeret, a leendő családra, amire vágyik, valamint egy kis
hobbira, hogy ki tudjon kapcsolódni.
Öt körül összeszedte magát, hisz
döntésre jutott. Felöltözött szép elegánsan, ahogy a munkába szükséges, majd
megcsinálta sminkjét, frizuráját, és az órára pillantott. Még volt ideje arra,
hogy összeszedje holmiját, és lelépjen még az előtt, hogy Harry felébredne. Az
ágyneműtartóból elővadászta az egyik piros bőröndjét, amibe összepakolta a
legszükségesebb ruháit és egyéb dolgait, majd ezzel kész is volt. Maga után
megágyazott, hisz nem akart rendetlenséget hagyni, majd kilesett a nappaliba.
Csend volt, sehol semmi mozgás, így a fürdőbe lopózott, ahol gyorsan
fogatmosott majd ott is összeszedte a dolgait, amit még belegyömöszölt a nagy
kofferba.
Utoljára nézett végig a szobán,
úgy érezte kész mindent hátrahagyni. Ám könnyebbnek tűnt elképzelni, hogy
mindent maga mögött hagy, és új életet kezd, mint azt valóban megtenni. Az
ágyon ugyanaz a huzat volt, mint annak idején, az első szeretkezésüknél. Egyikük
sem volt már akkor szűz, mégis idegesek voltak – talán Harry még a lánynál is nagyobb
zavarban volt, persze feleslegesen. És a sok-sok ágyba hozott reggeli, amivel
kölcsönösen lepték meg egymást. A sötétítő függönyhöz lépett, majd széthúzta
azt, utat engedve ezzel a korai napsugaraknak. Így már könnyen olvashatóvá vált
a falon lévő idézet, amit talán két éve festhetett. „Azzal ugyan senkit meg nem javítasz, ha eltaszítod.” – állt a
falon, szemben az ággyal. A lány kedvenc írójától, kedvenc regényéből a
legkedvencebb idézete volt. Eddig egyszerűen csak szerette, de mostanra már
jelentése is lett, döntésén azonban ez nem változtatott. Úgy érezte megfullad,
ha a lakásban marad, mennie kellett. Bárhová, csak onnan el, hogy nyugodt
körülmények között átgondolhassa a történteket. Szomorúan húzta bőröndjét maga
után a konyhába, ahol a hűtőhöz ment, hogy az előző nap elkészített tejeskávét
kitöltse magának. Újra találkozott az általa sütött szamóca tortával, ám már hiányzott
belőle egy szelet. Harry evett belőle, sőt még el is mosogatott. A szekrényhez
lépett, hogy bögrébe öntse az italát, de kezébe az a darab került, amit egyszer
karácsonyra csináltatott Harrynek. Egy fotó volt rajta, ami őket ábrázolta és a
másik négy fiút. Görögországban készült, még a karrierjük elején, mikor az Up
All Night turné után kikapcsolódásképp együtt mentek nyaralni. Boldogok voltak,
mindannyian. Ám Nadi most nem volt az, még a kávétól is elment a kedve. Mindent
otthagyott, el se pakolt maga után. Menni akart minél hamarabb. Cuccait komolyabb
zajok nélkül vitte le, majd eszébe jutott, hogy mégsem kéne minden szó nélkül
lelépni, így visszament a lakásba, hogy legalább egy kis üzenetet hagyjon a
fiúnak.
A nappaliban Harry még mindig mélyen
aludt. A takarót éjjel lerúgta magáról, sőt ő maga is félig lelógott a
kanapéról. Reszketett, ami nem volt valami meglepő, hisz hideg is volt a
nappaliban, egyikőjük sem tekerte fel a fűtést. Odalépett, hogy betakarja, hisz
– bár mérges, és csalódott volt, – mégsem akarta, hogy párja megbetegedjen.
Ekkor vette észre az asztalon lévő, kissé gyűrött és sérült fotót. A
szilánkosra tört képkeret több helyen is megvágta a képet, de Harry megpróbálta
helyrehozni, több helyen is meg volt ragasztva. Fájt, hogy így kellett látnia,
de nem volt sok ideje. Jól ismerte szerelmét, tudta, hogy hosszú napja volt, és
pocsék éjszakája, így hamar fel fog kelni, és edzeni megy, hogy felfrissítse,
és egyben lenyugtassa magát. Úgy saccolt, talán tíz perc múlva ébred majd fel,
ezért nem fecsérelte az idejét. Gyorsan keresett egy tollat, majd mivel lapot
nem talált, így a fotó hátuljára vésett pár rövidke sort. Tényleg nem írt
sokat, egyszerűen nem érezte fontosnak. Csak a tudtára akarta adni, hogy nem
kell aggódnia, ugyanis nem a világ másik felére megy, csak valamelyik barátjukhoz.
Leírta, hogy szünetre van szüksége, hogy nyugodtan átgondolhasson mindent, sőt
azt is leírta, hogy hol fog megszállni. Így érezte csak igazán korrektnek.
Az ajtóban még visszanézett egy
pillanatra, hisz nem tudta mikor fogja viszontlátni a lakást. Abban a
pillanatban megingott egy kicsit, hisz arra készült, hogy maga mögött hagyja
barátját, valamint lakását is. Csak a munkája és a kocsija maradt, semmi más,
mégis eltökélt volt. Mennie kellett, így rászánta magát az indulásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy nyomot hagysz magad után!