Átgondolom ~ Második rész

Átgondolom ~ Második rész

Fülig pirulva csúsztatta vissza a lapot a borítékba, majd azt egyből eltette a táskájába, nehogy bárki más is elolvassa. Gyorsan körbepillantott, hogy figyeli-e őt bárki is, és miután nyugtázta, hogy senki se foglalkozik vele mélyeket lélegzett, annak reményében, hogy arca hamar visszanyeri eredeti színét. Aztán feltűnt számára, hogy az étlap még mindig mellette volt, így gyorsan fellapozta, egy-két helyen beleolvasott, mintha tényleg válogatna, de tudta, hogy ma is a szokásosat fogja inni. Alig, hogy letette a menüt már meg is jelent mellette egy gyönyörű pincérnő.

– Reyna, tán feltartottak, hogy ilyen soká értél ide? – pimaszkodott kicsit.

– Sajnálom, de úgy láttam valamivel jól elfoglaltad magad. Egyébként szép csokor – dicsérte meg a színes tulipánokat.

– Csak olvastam, nem csináltam semmi lényegeset. És köszönöm, nekem is nagyon tetszik.

– Ünnepeltek valamit? – folytatta a beszélgetést a pincérlány, aminek Nadi nagyon örült. Hisz jó társaságban gyorsabban telik az idő, Reynával pedig igazán szeretett csevegni.

– Igen, ma van az évfordulónk – felelte nagy büszkén.

– Gratulálok nektek. Hűtött bort, vagy pezsgőt hozhatok?

– Egy pohár vörösbor nem rossz ötlet, a pezsgővel pedig megvárom Makit. Hamarosan ide kellene már érnie.

– Gondolom, a vacsorával is megvárod – mosolyodott el a pincér lány. – Milyen fajtát hozhatok? Mr. Manter nemrég rendelt egy külföldi borásztól isteni, édes vörösborokat, valamint jégborokat. Feltétlenül meg kell kóstolnod! Még szerintem is finomak, pedig nem vagyok oda a borokért.

– Akkor legyen a jégbor. Kérhetnék egy egész üveggel belőle?

– Persze, máris hozom. Esetleg egy kis előételt, amíg várakozol?

– Köszönöm, de inkább kihagynám.

– Ahogy gondolod. Nos, akkor én mindjárt jövök, addig is hívd fel a kis majmocskádat, és tudakold ki, hogy hány banánt adjunk, hogy az esti hancúrozás tökéletes legyen.

– De perverz vagy – nevetett fel a lány, miközben pipacsvörös fejjel próbálta elhessegetni magától Reynát. Amint az visszament dolgozni, előkereste a mobilját, és írt egy SMS-t.

Ideértem, merre vagy? Gyönyörű a virágcsokor, és a levél is. Nagyon szeretlek, és millió puszi. Várlak Makim. <3

Küldte el a rövidke üzenetet, majd amíg a válaszra várt, kicsit megigazította a csokrot, hisz eléggé feltűnő volt számára, hogy egy-két tulipán biza nem ért bele a vízbe. Mivel ezzel igen csak gyorsan végzett, elővette megint a levélkét, hisz imádta párja kacifántos betűit olvasni. Aztán második olvasás után se szólalt meg a telefonja, így gyorsan rápillantott, nem-e hagyta lenémítva, ám nem.

Gondolta vár még egy kicsit, hisz könnyen lehet, hogy Harry azért nem válaszol neki, mert már a környéken van, vagy épp vezet, így bámészkodott kicsit...

Kóstolgatni kezdte a jégbort, amit Reyna hozott neki. Kezdetben még jókedvűen kortyolgatta az édeskés italt, ám az idő múlásával egyre inkább unta magát, és már türelmetlen is volt. Az étteremben nézelődött, bármiféle változás után kutatott, de nem talált semmit. Minden a szokásos rendjén volt,

Kilenc óra negyvenhét perc volt, ami összesen negyvenhét perc késést jelentett. A fiú sosem volt a pontosság embere, de nem volt szokása húsz percnél többet késni. Annál többre tartotta a lányt, és úgy általában az embereket, akivel találkoznia kellett. Nem szerette túlzottan megvárakoztatni barátait, munkatársait, és ezt igen csak jól tudták róla az emberek.

Már nagyon elege volt, ezért felhívta Harryt. Pontosabban próbálta, mert az ő majom pajtása nem vette fel a telefont. Mivel jobb ötlete nem volt, így elkezdte hívogatni a fiúkat, Liammel kezdve.

– Szia! – hallotta meg a srác hangját, ám mire visszaköszönt volna, az folytatta. – Sophia és Liam lakását hívtad, de épp nem vagyunk itthon. Ha nem Andy vagy, akkor a sípszó után hagyj üzenetet! Szia!

A sikertelen próbálkozás után megint Harryt hívta, de az nem vette fel, így a szőke fiúnál próbálkozott, ám annak ki se csörgött a telefonja.

– Ekkora szerencsém is csak nekem lehet – mordult fel a lány, majd dühösen tárcsázta Louis számát. Jó pár csörgés után felvette a doncasteri srác, és két röhögés között nagy nehezen bele is szólt.

– Hát szióka, Nadi! – visított, amiből a lány hamar rájött a fiú véralkoholszintjére.– Képzeld, Louis nevét a fenekemre akartam varratni, de kinevetett.

– Életem, te vagy Louis – javította ki a fiút.

– Ja, ez sok mindent megmagyaráz.

– Kinek a fenek... vagyis kinek a nevét tetováltatnád magadra? – kérdezősködött. Bízott abban, hogy a fiú eléggé a tudatánál van a későbbi faggatáshoz. Bízott.

– Asszem Amber volt a csaj... de lehet April, vagy Amy. Esetleg Pamela, de mindegy is. Szerinted Zayn iszik meg több vodkát egy perc alatt, vagy én? Nem fogadik velem, pedig le akarom győzni. És nekem milyen színű a szemem? Valaki idejött azzal, hogy úgy tudta, hogy barna, én meg gondolatba estem – csacsogott a fiú megállás nélkül, közben a háttérből meghallotta a lány Zayn hangját is, aki valakivel értelmes beszélgetést folytatott a kékről.

– Eddig ki ivott többet? – kérdezte. Igazán reménykedett abban

– Asszem én. De figyu, Zayn beszélni akar veled – röhögött megint a telefonna, mire a lány nemes egyszerűséggel kinyomta. Hallja Zayn hangját a háttérből, és az épp elég volt ahhoz, hogy tudja a másik fiú is rendesen elázott már.

Mivel egyik banda taggal se ment sokra, így nem tehetett mást, csak tovább várakozott. Az itala gyorsan fogyatkozott, végül már az étlap desszert részlegével szemezett, ahonnan jó pár süteményt meg is rendelt. Aztán kegyetlenül lepontozta azokat. Az idő csigalassúsággal telt, a pincérek, valamint vendégek pedig egyre csak megbámulták őt. A kínos, és szánalmas helyzetből pedig elege lett.

Igazán lehangolt volt, mikor eldöntötte, hogy hazaindul. Sosem gondolta volna, hogy egyszer ekkorát fog csalódni barátjában, főleg a mai napra nem számított volna. Egy romantikus estében reménykedett, nem is értette mi történhetett. Minden a feje tetejére állt, a lány teljesen összezavarodott és egyszerűen nem tudta mihez is kezdjen vegyes érzelmeivel.

Miután intézte számláját kedvesen megköszönt mindent a két pincérnek és a kijárat felé indult. Felhívhatta volna a sofőrt, aki elhozta az étteremhez, de biztos volt abban, hogy kitálalna az újságíróknak, és a másnapi lapok már kettejükről szólnának. Ha taxit hívott volna, valószínűleg annak is hasonló végkifejlete lett volna, így gyalog indult haza. Úgy fél órára - negyven percre lehetett a lakásuktól, és bár nem volt nagy az öröm, amiért oda kellett mennie, de jobb ötlete nem volt. Szülei messze laktak, saját lakását pedig eladta, mikor összeköltözött szerelmével, barátait pedig nem akarta ilyen későn zavarni.

A belvárosban még tartotta magát, műmosollyal fotózkodott azzal a két rajongóval, aki megállította őt, beszélt velük pár szót, de ahogy egyre távolodott a nyüzsgő várostól és egyre közelebb ért a lakásukhoz már könnyes szemekkel szelte az utcákat. Tűsarkúját cseppet sem kímélve rugdosott mindent, amit csak a járdán talált, köveket, csikkeket, üres üdítős dobozokat, egyszerűen bármi jó volt, hogy levezesse dühét. Lakásuk elé érve nem lepődött meg azon, hogy az ablakokon semmi fény sem szűrődött ki, nem égtek a villanyok, nem ment a tévé sem.

A négyjegyű kódot gyorsan bepötyögte, majd besietett az előcsarnokba, hisz már nagyon lógott az eső lába. Topánjából kilépett és mezítláb ment a liftig, ahol megnyomta a hívó gombot. A harmadikról érkezőből egy idős nő szállt ki. Már sokszor látták egymást, de nem ismerték a másikat, Nadi még a hölgy nevét se tudta. A ráncos arcú asszony becsmérlően nézett végig rajta, először a cipőt nézte, ami a lány a kezében tartott, majd ruhája hosszán rázta a fejét, de a sírásra álló szemein már elmosolyodott.

– Bezzeg az én időmben alig volt pénz, mégis futotta ruhára – motyogta az orra alatt, táskájával pedig belelökött egyet, ahogy elsétált mellette.

Nadi dühösen túrt a hajába, nehezen bírta, hogy szó nélkül bevágódjon a felvonóba. Megnyomta a nyolcast, táskájából pedig előtúrta a mobilját. Még mindig nem hívta vissza, egy árva üzenetet sem kapott tőle, és már abban sem volt biztos, hogy egyáltalán nála van a mobilja. A lift gyorsan felért, a lány pedig jobbra fordult. A lakásuk ott volt szinte a lift mellett, így nem kellett sokáig mennie. Bemenvén a lakásba bezárta maga mögött az ajtót, kulcsait pedig a polcra dobta, ezzel sikeresen leverve az egyik képüket. A fénykép hangos csörömpöléssel tört szét, mikor a földre ért, de ez nem izgatta, abban a pillanatban legszívesebben párja összes cuccát kihajította volna az egyik ablakon, csak hogy ne kelljen azokat bámulnia, de nem tehette.

A lakás nem a sajátja volt, hanem kettejüké, együtt fizették a számlákat és a törlesztő részleteket is. Ahogy a szőnyegen heverő szilánkos fotót nézte újra elindultak könnyei, kabátját is alig tudta kigombolni remegő kezeivel. Csak ledobta a fotelbe, táskáját pedig az asztalra tette. Semmi kedve nem volt elpakolni maga után, nem is foglalkozott vele, egyszerűen besétált a hálóba, ahol kibújt a ruhájából és az ágyra dobta, ékszereit pedig az éjjeli szekrényre tette. Egy-két kósza könnycsepp még dacosan végiggördült az arcán, de már nem akart sírni.

Átment a fürdőbe, ahol lemosta elkenődött sminkjét, szétszedte a még megmaradt frizuráját majd ráállt a zuhanytálcára. A forró víz, amit magára engedett szinte marta a bőrét, mégis jól esett neki. A kabin fala bepárásodott, ő pedig az ujjával szomorú szmájlikat rajzolt rá, összetört szíveket a kettejük monogramjával, és azt a tetoválást, ami a fiú bőrét díszítette, mégis kettejüké volt. Egy utolsó pillantást vetett az aprócska ábrákra, majd dühösen letörölte őket, és elzárta a csapot.

Törölközővel a teste körül ment vissza a nappaliba, hogy újra megnézze hívásait, de semmi. Semmi sem történt az elmúlt időben, ő pedig már aggódott. A fiúk mindig felhívták, ha Harryvel valami baj volt, ha kettőt tüsszentett, máris szóltak neki, hogy megfázott, de most nem keresték, így neki kellett lépnie. A konyhába ment, miközben újra és újra végiggörgetett a névjegyzékén. Nem tudta melyik srácot hívja, hisz normális ember ilyenkor már alszik, főleg, aki másnap nyolcra megy dolgozni. Végül az „N” betűnél állt meg, és ahogy elhúzta rajta az ujját meg is jelent a szőke fiú őszinte, vigyori képe. Már hűtő tartalmát ellenőrizte, mikor a vidám hang beleszólt a telefonba.

– Szia, kislány, ennyire unod a randit? – viccelődött, ami a lánynak rosszul esett.

– Végig egyedül voltam, így már eléggé untam magam – felelte a barna csempét számolgatva.

– Hogy? Harry nem ment el? – kérdezett vissza hitetlenkedve. A lány szinte látta maga előtt döbbent arcot.

– Ha ment is, akkor jó nagy késéssel. Nem tudod merre volt ma? Többször is hívtam, de nem reagált rá, reggel pedig annyit mondott, hogy majd este találkozunk. – válaszolta, fél kézzel pedig előszedett egy üveg likőrt és egy doboz gesztenyés fagylaltot.

– Szabadnapunk volt ma, de Harrynek el kellett mennie dalt írni valamelyik énekesnőhöz. Nem igazán figyeltem, mikor beszéltek róla, mert tudtam, hogy meccs lesz. Az egy, ami biztos, hogy Harry vállalta, más nem.

– Aham – bólintott rá, közben pedig a fagyit kóstolgatta.

– Felhívjam őt, hátha felveszi nekem? Amúgy hazamentél már? Ha nem, akkor szívesen elmegyek érted, akár nálam is aludhatsz. – ajánlotta neki a fiú, ami egy aprócska mosolyt csalt Nadi arcára.

– Felesleges megpróbálnod, és már amúgy is itthon vagyok. Képzeld, elhívta a sofőrünket, virágcsokrot küldetett nekem egy levéllel. Romantikus volt, meg minden, válaszoltam neki sms-ben, aztán pedig vártam, és vártam, és vártam, de csak az idő telt. Először csak azt hittem, hogy vezet, és nem tudja megnézni, de később se válaszolt. Aztán felhívtam, de ki se nyomta. Szerintem több mint egy órát vártam rá, mielőtt eljöttem volna – sóhajtott fel, majd töltött egy kristálypoharat teletöltött likőrrel.

– Átmenjek? – érkezett szinte egyből a következő kérdés, de csak a fejét rázta.

– Drága vagy, de nem kell. Találtam egy doboz fagyit, azzal fogom magam boldogítani kicsit. Köszönöm, hogy informáltál Harryről, és hogy ilyen cuki vagy. További szép estét, és bocsi, hogy zavartalak – köszönt el csalódottan, és válaszra se várva kinyomta a telefont.

Evett még pár kanállal a fagyiból, de túl édesnek találta a hangulatához, ezért visszatette rá a doboz fedelét és száműzte a hűtő mélyére. Ekkor vette észre a tortát, amit kedvesének csinált, az ő kedvencét. Banános epres gyümölcstorta csokival és tejszínhabbal díszítve. A finomság közepéről kilopva az egyetlen egész epret végighúzta a tejszínen, majd gyorsan befalta. Felesleges lett volna megvárni Harryt a torta megkezdésével. Miután lemeózta a desszertet bevágta a hűtőajtót és az italával ment át a hálóba, ahol közös szekrényükhöz lépett. Bár ő maga közösnek mondta, mégis inkább az övé volt, a saját ruháival, valamint azokkal a darabokkal, amiket rendszeresen lenyúlt párjától. A ruhák között szemezve valahogy nem tudott a sajátja közül választani, így a göndör egyik egyszerű, kék kockás ingét vette fel. Nagyjából begombolta és feltűrte az ujját, de még mindig röhejesen nézett ki benne. A ruhadarab lógott rajta, vizes haja egyből eláztatta a vékony anyagot, de most nem zavarta. Becsukta a szekrény ajtaját, majd az éjjeliszekrényhez lépett és nagyot kortyolt a kedvenc italából, ezzel gyűjtve az erőt, hogy visszamenjen a fürdőbe. A hálóban ugyanis nem voltak tükrök, ez egy olyan dolog volt, amit mindketten leszögeztek, még mikor a lakást rendezték be. Félig kiitta a poharat, mielőtt átlépett volna a szoba hűvös levegőjéből a fürdő még párás légkörébe. A kellemes meleg azonnal megcsapta az arcát, amitől megborzongott, végül a tükörhöz is eljutott.

Haja csomókban állt, tiszta kóc volt. A sminkjét rosszul mosta le a tükör nélkül, így egy fekete csík volt található a bal szeme alatt, ami szinte arcéléig tartott. Szemei még mindig pirosak voltak, a sírástól íriszei pedig inkább zöldnek, mintsem kéknek tűntek. Nem volt egy szép látvány, ezt megjegyezte magának, majd rendbe tette magát. Alaposan lemosta az elkent festéket, arcát hidratáló krémmel próbálta rendbe hozni, haját pedig egy kis pakolással kifésülhetővé varázsolni. Miután a külseje kicsit tűrhetőbb lett abbahagyta a próbálkozást, és visszament a hálóba.

Nem akart párjával aludni, annál csalódottabb és dacosabb volt, ezért a fiú hálócuccát – azaz egy tiszta boxert, egy pólót, ha ne talán tán fázna, a kispárnáját – egyszerűen átvitte a nappaliba, ahol a kanapén megágyazott neki. A takarót nem vitte ki, hisz ketten használtak közösen egy nagyobbat, de egy plédet azért bekészített neki. Még elcsoszogott az ajtóhoz, leellenőrizte, hogy biztos bezárta–e az ajtót, majd lekapcsolta a villanyt és visszament a hálóba, ahol szintén bezárkózott. Az éjjel további részét kedvenc sorozatával és az itala kortyolgatásával töltötte egészen addig, míg valamikor éjfél körül el nem aludt.